CW sorozatok

2014\12\09

The Flash

Jöjjön a CW legfrissebb sorozata, ami szintén egy képregény feldolgozás. Valamilyen szinten az arrow spin off-ja erről majd később beszámolok. A sorozat első része hivatalosan 2014 Október 7-én került adásba. Magyar megjelenésről még csak nem is hallani sajnos. Ez a sorozat még egy kicsit gyerekcipőben jár az eddigi epizódok alapján,hiszen nem kezdődtek el a hatalmas fordulatok, bár már elég sok megválaszolatlan kérdés merült fel a sorozat nézői számára.

A sorozat ismertetője és az első bővített előzetes
Miután tanúja volt anyja meggyilkolásának, apját pedig hamisan megvádolták, Barry Allent West nyomozó és a családja fogadja be. Törvényszéki szakértőként, Barry megpróbálja lerántani anyja gyilkosságáról az igazság leplét, amely Harrison Wells részecskegyorsítójához vezeti őt. Amikor a gyorsító robbanást okoz, Barry-t villámcsapás éri és kómába esik. Amikor felébred, megtudja, hogy emberfeletti gyorsasággal képes mozogni, azonban nem ő az egyetlen szuper ember, aki a robbanástól kapott külö,nleges képességekkel rendelkezika

A sorozat frissessége miatt csak az IMDb segít ahol 8,3-at ért el a villámlábú sorozata.

Említettem, hogy a Flash nem hivatalosan, de az arrow sorozat spin off-ja. Ott indult az egész sztori, Barry ott tűnt fel először és csapott bele a villám. A későbbikben készül is egy cross over rész ami újra keresztezi a két sorozatot és a két szuperhős összecsap. A Flash egy rendkívül jól kitalált sorozat, és az összes embert magával ragadja aki egy kicsit is szereti és/vagy hisz a szuperhősökben.

 

Flash, mint az eredeti képregény.
Először 1940-ben jelent meg a Flash mint Jason Garrick, egy katona akit felruháztak Hermész képességeivel. Vagyis nagyon gyorsan futott. Ennyi. Segített a fronton később üldözte a bűnt, majd a ’40-es évek végére kikopott a köztudatból, mint megannyi szuperhős cím. Schwartz lecserélte A Flash – most már Barry Allen – ruháját, eredetét, szuperhőssé válásának mozzanatait. Az ötvenes évek második fele rengeteg technikai újítást hozott; a tudományos-fantasztikum a virágkorát érte. Már annyira nem fért bele a világba a varázslat, sokkal inkább technikai alapokra helyezték a képregényeket, így lett például Green Lantern varázsgyűrűje és köpenye lecserélve, egy idegen világ technikájára és így lett az istenek ajándékából, vegyszerek és egy villámcsapás házassága, amiből megszületett Flash. A világnak olyan történetekre és karakterekre volt szüksége, akiket be tudtak illeszteni mindennapjaikba. Barry, a mindig késő rendőrségi helyszínelő, egy igen viharos éjszakán magára borít ezer vegyszert, majd belecsap egy villám és hipp-hopp így lett a Silver Age hőse.

flash0.jpg

flash.jpg

2014\12\08

Arrow

Na vágjunk is bele! Végre a kivesézés sorára jutott az abszolút kedvenc sorozatom! Mielőtt bárki is megkérdezné miért nem ezzel kezdtem vagy fejeztem be, a válaszom az lenne,hogy igyekeztem időrendi sorrendbe (megjelenés alapján) írni a sorozatokról amiről írok és ha tetszik a népnek nem befejezni. Nem vagyok akkora fanatikus, hogy fent maradjak hajnali 3ig megnézni a legújabb részt, de képes vagyok 5kor kelni 6 helyett,hogy láthassam. Csak úgy mint a vámpírnaplók ezt is sokkal jobban preferálom eredeti szinkronnal és magyar vagy angol felirattal. Ha az ember türelmetlen az angol tudására kell hagyatkoznia, ugyanis van hogy két-három nap mire elkészítik a fordítók a nem hivatalos magyar feliratot. Egyébként is a szinkron borzasztó!!
2012 Október 10-én startol el (remélem mondanom se kell melyik csatornán és hol). Maga a sorozat egy képregény adoptáció. Amerikában már a 3. évadnál jár a sorozat. Na és itt jön ki, hogy bizony jó sorozat, ugyanis a magyar televíziósok pontosabban (ismét) az RTL Klub aki szinkronizáltatja és forgalmazza, csupán  fél- vagy háromnegyed évvel később már magyar szinkronnal is láthatjuk a TV-ben.
Ez a pár perces legelső trailer elárul egy kicsit a sorozatról.

Történet:
A sorozat cselekménye Oliver Queen életének mindennapjait mutatja be. Oliver 2007-ben egy hajószerencsétlenség áldozata lett és öt évig volt egy szigeten. Megtalálják és mire hazaér teljesen megváltozik. Oliver gyakran gondol vissza a szigeten eltöltött időkre és eldönti, hogy megmenti városát Starling Cityt a bűnözőktől. Ezért napjait Oliverként tölti, aztán éjszaka csuklyát és íjat ragadva harcol a bűnözök ellen. Visszaemlékezésekben megtudjuk, hogy mik történtek vele a szigeten.

IMDb értékelés: 8,2/10 Port.hu értékelés 8,5/10

Hősünket Stephen Amell játssza a sorozatban. Kivételesen kitérek rá, mert baromi jó színész! Nyilván ez a karakter megköveteli a jó színészt, de ahogy ez a srác eltudja játszani a milliomos fiút aki játszik az érzelmekkel, majd zöld íjászként a megfontolt, ravasz, bölcs és agresszív igazságosztót egyszerűen lenyűgöző.
A sorozat magával ragadó. Aki igazán szereti a képregényeket vagy az azokból készült adaptációkat legyen az film vagy sorozat csak ajánlani tudom! Kapunk ettől a sorozattól rengeteg akció jelenetet, szívszorító pillanatokat és mint mindenhol azért itt is megjelenik a dráma és a romantika egy-két percre összesen egy évadban. Mivel Oliver 5 évét amit a szigeten töltött folyamatosan dolgozza fel a sorozat, ezért egyre többet tudunk meg hősünkről egyre jobban fogjuk megismerni mit miért csinál, egyre több megválaszolatlan kérdésre kapunk választ. Persze ennek a szálnak hála lehetnek visszatérő karakterek is, akiknek sikerült elhagyni a szigetet Queen előtt. Úgy gondolom a sorozat sikerét az is megalapozza, hogy a csuklyás a legemberségesebb karakter az összes szuperhős közül. Nincs szuper gyorsasága, nem lő lézert a szeme, nem megy át a falon és nem tud repülni. Mindent amit elért a vagyonának és a képességeinek fejlesztésének és edzésének köszönheti, csak úgy mint a denevérember batman. Eddig a 2.évad viszi a pálmát, messze túlszárnyalta az első évadot, a harmadik még nem indult be rendesen. A fő gonosz szerepére itt is kitérnék, de az bizony spoiler lenne, és nem akarom lelőni, hátha valakinek kedve támad megnézni :)
De ha elszeretnéd kerülni arrow haragját akkor kezd el nézni, máskülönben megtalál és ha  akövetkezőt hallod rácsesztél:"You have faild this city". Aki nézi vagy majd nézi megérti mit is jelent az idézet!

10801646_4833371647750_1876858264259059717_n.jpg

arrow.jpg

arrow-cw-2013-poster.jpg

arrow_review_1600-1.jpg

2014\12\08

Vámpírnaplók

A szokásos bevezetés után, végre saját véleménnyel szolgálhatok. Remélem a spoilereket sikerül elkerülnöm :)

2009 Szeptember 9-én indult a sorozat Amerikában. L. J. Smith könyv sorozat az alapján indul, de később rengeteg eltérés,sőt már-már teljesen más sztori alakult ki. A producer és alkotó Julia Plec. Magyarországon 2010 Július 25-én debütált az RTL Klub csatornáján. Amerikában a sorozat a 6.évadnál zakatol, míg itthon az RTL Klub által szinkronizálva a 4. évadnál tart a sorozat.

A sorozat ismertetője: és az első hivatalos magyar előzetese

Stefan Salvatore (Paul Wesley) vámpír. Ezt azonban senki sem sejti a Mystic Falls Gimnáziumban, ahova váratlanul visszatér. Az iskolában beleszeret a gyönyörű Elenába (Nina Dobrev), aki szülei halála óta képtelen magára találni. Szerelmüket azonban sötét tikok árnyékolják be. Bár Stefan békés életet él, bátyja, Damon (Ian Somerhalder) halálos fenyegetést jelent a város lakóira nézve, köztük Elenára is. A vérszomjas Damont csak Stefan képes megállítani. Ahhoz azonban, hogy erejével és hatalmával felvehesse a versenyt, Stefannak is emberi vérre van szüksége.

IMDb értékelés alapján 8,1/10 Port.hu alapján 8,8/10

Legelőször kiröhögtem a nővéremet mikor leültetett és megnézette velem az első részeket. Már a tököm tele volt a vámpírsztorikkal amiben tengernyi nyál folyik a romantikából, ugyanis mikor kezdődött a sorozat akkor volt kirobbanóban a nyamvadt alkonyat saga is... De valami más volt, valami jobb! Ez a sorozat sem veti meg a nyálas, romantikus, bugyiba csöppenős jeleneteket,DE szerencsére gondoltak a férfi nézőkre is. Máris hozom a példákat: bomba nőkkel tele van a szereplők listája akik szeretnek néha alul öltözni. Szép véres és agresszív jelenetek,ami kell egy igazi vámpíros sorozathoz. A sorozat "ismertetője" az első pár részt írja le, természetesen totális fel fordulás jön, és ha az ember egy részt is kihagy a feje tetejére áll a sztori.Később megjelenik mindenféle természetfeletti lény ami mindig újat tud hozni az alaptörténetbe. Mivel a saját véleményem, le kell írnom azt is, hogy bizony a sorozat kezd kifutni a lendületből így a 6. évad felé... a fordulatok már nem a régi hatást hozzák,hanem az "én megmondtam hogy ez lesz" reakció követi a "csavart" nem pedig a szívdobogós "anyáááááád!! mi volt ez?" . És természetesen fantasztikus és jó, hogy gondolnak az emberek a magyar nézőkre, de az RTL nem fog sokat nyerni a szinkronizálással, mivel még aki nem is szereti feliratosan nézni az is inkább felirattal nézi, ugyanis így nem kell másfél évet várni az epizódra. Én is sokkal jobban szeretem felirattal, a színészek hangja elképesztően jó és így tudom egy csöppet gyakorolni is az angolt.vampirnaplok_poen.jpgvampirnaplok.jpg

2014\11\26

Tuti Gimi

Kezdem a mai bejegyzést egy gyenge, morbid poénnal! Tuti Gimi avagy tutira használj gumit egy kisebb dráma elkerülése érdekében.2003-tól futott Amerikában. 2012 májusában zárult a sorozat a 9. évaddal. Magyarországon jelenleg a 7.évadot vetítik.

A sorozat ismertetője:
A Tuti gimi (eredeti címe: One tree hill) egy főleg gimnazistákról, majd felnőtt énjükről szóló dráma, amiben fontos szerephez jut többek között a család, a szerelem és a kosárlabda.

IMDb értékelés alapján 7,7/10, Port.hu alapján 8,8/10

Saját véleményem ismét nincs, ugyanis engem mindig inkább az akció vagy a sci-fi köt le. Felmerülhet az a felháborodott kérdés,hogy "akkor mi a francért írsz erről?". Nem csak a legújabb sorozatairól akarok írni a csatornának és az idősebb olvasók valószínű ezeket jobban ismerik. Tehát, a drága nővérem segít véleményt alkotni a következő sorozatról is.(Lassan ő lesz a vendég véleményezőm):

Gimnazista korosztálynak ajánlom elsősorban,hisz az első évadok a középiskolai évekről szólnak és így életkorban azonosulnak.Megjelennek a középiskola klikkjei:menő srác,stréberek,vadak/bulizósok,népszerű lányok.A középiskolákban is jelen vannak ezek,mindig mindenki tartozik valamilyen klikkhez a való életben is,ha mégsem,akkor egyedül alkot egy saját klikket.A középiskolában megjelennek a tanulási problémák,konfliktusok tanárokkal,barátokkal,első szerelmek,bálok,kavarások.Van benne olyan minta,hogy az első szerelem mindent kibír, megéri érte küzdeni és harcolni. Későbbiekben már az egyetemi évek es a családalapítás kap hangot.Nyomon lehet követni a személyiség változásokat,mire képes az ember a családjáért. Ebben a sorozatban is van legalább egy olyan szereplő, akivel teljes mértékben képesek vagyunk azonosulni.Lehet már ezzel is képesek vagyunk tanulni a hibáinkból vagy mit ne kövessünk el.

2014\11\25

Hetedik mennyország

Kezdjük a bejegyzést egy kis unalmas információval. 1996-ban indult a sorozat, alkotója és rendezője Brenda Hampton. A sorozat egy protestáns lelkész családjának életét meséli el egy fiktív városban, Glen Oakban, Kaliforniában. Eredetileg 2006-ban be akarták fejezni, de a 10. évadzáró epizód magas nézettsége miatt a 11. évaddal elhúzták 2007-ig a sorozat végét.

IMDb értékelés alapján 5/10, Port.hu alapján 8,9/10

A film főcímdala egész fülbe mászó tud lenni :)

A sorozat ismertetője:
A hetedik mennyország a Camden család életébe kalauzol, ahol az apa tiszteletes, az anya pedig hét rakoncátlan gyereket nevel.

Eljött a saját vélemény ideje...Nos, nem nagyon néztem ezt a sorozatot, ugyanis 1 éves koromban még inkább anyuci tejcsijével foglalkoztam, később se kötött le, de mivel mindenképp akarok nektek kedveskedni egy véleménnyel elkértem a nővéremét( ő nézet mindig ilyen családcentrikus kicsit nyálas sorozatokat). Tehát íme a véleménye:Hetedik mennyország:egy családról szol,ahol kezdetben 5 gyerek van,majd sokkal később meg jön két iker...az apa lelkész,az anya főállású családanya.Hétköznapi problémákat jelenit meg már a kisebb korosztálytól kezdve egészen a felnőttkorig.Minden korosztály át tudja élni/érezni az épp aktuális helyzetet,tud vele azonosulni.
Az élet nagy eseményein is keresztül mennek a szereplők:szerelem,bánat,barát/családtag elvesztése,születés,szülés,családalapítás. A szereplők szimpatikusak,vannak jó és rossz tulajdonságúak is.Ezt a sorozatot barmikor elő lehet venni...bárki nézheti,hisz az életkorok széles skálán mozognak,hétköznapi problémákkal,mely minden családban jelen van,így éppenséggel bárkivel lehet/tud azonosulni a néző.

 

 

2014\11\24

Bővebben a CW-ről...

Egy amerikai televíziós csatorna, amely a CBS Corporation és a Warner Bros. együttműködésében 2006. szeptember 18-án kezdte meg működését. Mára szinten minden sorozatimádó ismeri, hiszen rengeteg alkotásuk van. Jelenleg futó alkotások témája inkább természetfeletti (például vámpírnaplók) vagy képregény feldolgozás (lásd Arrow, The Flash).
Mint minden csatornánál  itt is egy adott napra,egy új epizód jelenik meg kedvencünkből / Alul fel is tüntetem melyik sorozatnak jelenik meg új része és milyen napon /. Általában egy alkotásnál 23-24 rész tesz ki egy évadot.

További elérhetőségek a CW csatornáról:
Hivatalos weboldal
Hivatalos Google+
Hivatalos Twitter
Hivatalos Instagram
CW legújabb és jelenleg is futó sorozatai

  • The Original Megjelenés:Hétfő
  • Jane The Virgin Megjelenés:Hétfő
  • The Flash Megjelenés:Kedd
  • Supernatural Megjelenés:Kedd
  • The 100 Megjelenés:Szerda
  • Arrow Megjelenés:Szerda
  • Whose Line Is It Anyway? Megjelenés:Csütörtök
  • The Vampire Diaries Megjelenés:Csütörtök
  • America's Next Topmodel Megjelenés:Péntek
  • Reign Megjelenés:Péntek

A CW Magyarországon is ismert sorozatai

  • Szívek szállodája
  • Smallville
  • Odaát
  • A pletykafészek
  • Veronica Mars
  • Tuti gimi
  • Topmodell leszek!
  • Hetedik mennyország
  • Carrie naplója

 

2014\11\24

Üdvözöllek a saját blogomon!

Sziasztok.
Mielőtt belevágnék a témámba, had meséljek egy kicsit magamról. A nevem Kiss Sándor, 19 éves hallgató vagyok az ELTE-PPK sportszervező szakán. Biztos meglepődnél, ha azt mondanám magamról, hogy sportolok! És a nyertes válasz igen! 13 évig fociztam egy egyesületben, név szerint az Ikarus BSE-ben, de belefásultam ebbe a sportágba. Jelenleg hobbi szinten futok és funkcionális tréningekre járok (például TRX). Érdekes módon nem csak a sportolás tud lekötni. Nagyon könnyen a gépem elé ragadok filmeket és sorozatokat nézni. A kedvenceim közül a legtöbbet a CW csatorna adja ki.

Na miután elhúztam eléggé a bevezetést (magamból kiindulva "Kit érdekel ki írja a blogot?" vagy "Kit érdekel mit csinál és kicsoda? Csak legyen izgalmas, érdekes és kössön le legalább pár percre ez a blog!") bele is vágok a lecsóba. Egy külföldi TV csatorna sorozatairól fogok írni. Bevezetőket, leírásokat és személyes véleményeket, már amelyikhez tudok hiszen az összes sorozatot én se ismerhetem.

 

WIN_20140927_193210.JPG

süti beállítások módosítása